ketchup

Mivel az ezévi blogolás is csúfos kudarcba fulladt, ezzel a bejegyzéssel igyekszem kicsit kompenzálni. És ha minden jól megy, jövőre újult erővel fogok hozzá az írogatáshoz...

Majd’ négy hónapja érkeztünk. Hogy mit csináltunk azóta? Először is, költözködtünk. Sikerült viszonylag jutányos áron találnunk egy albérletet Cambridge-ben, itt. Az előnye, hogy szép helyen van, csendes utcában, mintegy hét perc gyalog (három biciklivel) a kampusztól és közel van a minden vonzáskörzetbeli boltok legolcsóbbikához, a Market Baskethez (”where you always get more for your dollar”, ahogyan a bolti hangosbemondó frappánsan – és mintegy két percenként – megjegyzi). Van mosógép az alagsorban: nem kell többet sokhetente, két degeszre tömött bőrönddel elvánszorogni a mosodáig (well, laundromatig).A hátránya, hogy itt is vannak egerek, a tűzhelyből a gázrózsa mellől másznak ki, aztán garázdálkodnak a konyhában és a szobákban. Itt központi fűtés van – illetve nincs, az első hidegebb napokon bizony kőkemény hideg volt. Szóltam az ingatlanügynöknek, és be is kapcsolták, majdnem egy napra. De most már rájöttek, hogy itt a tél, fűtenek is istenesen. Mivel nincs termosztát, az egyetlen eszköz, amivel (le)szabályozhatjuk a hőfokot az ablak. A fűtési kultúra nem fejlődött sokat máshol sem - november közepéig meg lehetett fagyni a tömegközlekedésen (és a tantermekben, könyvtárakban), mert mindenhol maxon ment a légkondi. Viszont egyszer csak valaki úgy döntött, hogy itt a tél, azóta a fűtés megy maxon.

Szóval költözködtünk, és mint minden rendes helyi, akinek nincsen bálnaszállító pickupja, elmentünk a U-Haulhoz (juhól, nem juhakol). Persze minden teherautójuk foglalt volt vagy két hétre előre, de nekünk költöznünk kellett. Nagy nehezen találtunk egy megfizethető szállítót, aki biztosított teherautót és sofőrt, aki nem segített pakolni. Riasztottuk két barátunkat (kösz, Andi és Peti!), és színültig megtömtük a teherautót, kétszer. Nem is kicsit, nekem mindkétszer csak a raktérben jutott hely, de legalább volt söröm. Három óra alatt átköltöztünk. A lakás kiváló állapotban van, sokkal jobb, mint az előző. Van igazi félköralakú amcsi nappali, jó kis konyha, hálószoba, fürdőszobba (káddal!), van minden, mint a búcsúban. A Dorci pedig beszerzett egy rakat cseresznyefa bútort (ágy, két szekrény, íróasztal, irodaszék, állólámpa stb.) kemény száz dollárért, úgyhogy már teljesen be is rendezkedtünk.

Egy héttel az érkezésünk után kezdődött az egyetem – mindkettőnknek, mert a Dorci most már a Simmons College Biochemistry programjának büszke hallgatója. Neki ebben a félévben csak két órája lesz: genetika és egy Multidisciplinary Core Course álnévre hallgató feminista átnevelőtábor, ahol megtanulhatja, hogy kell szép ánglius nyelven írni a nőket a felsőoktatásban fenyegető veszélyekről. Én folytattam a jiddist, felvettem egy jiddis költészet órát a jiddis irodalom doyenne-jével, Ruth Wisse-al, valamint egy holokauszt-szemináriumot, amit egy vendégprofesszor, Sam Kassow, tart. Emellett hallgatok egy órát a Brandeisen a szovjet zsidóság történeméről. A Brandeisre egyébként, bármilyen közel van is, igen nagy szívás (vagy igen drága) eljutni – egy óra busszal, (vagy 4.75 dollár és 15 perc / 1, azaz egy HÉV-út – $9.5 oda-vissza). De még így is megérte, mert ott a kiváló koreai zsidológus, ChaeRan Freeze óráit hallgattam.

Az első hónapban hatalmas lendülettel belevetettem magam a nyári kutatásaim további feldolgozásába, de elég hamar kiderült, hogy a befejezés ismét csúszik. Félév közben ugyanis mind a jiddistanárom, mind a jiddis költészetet tartó Wisse kitalálta, hogy milyen jó is lenne, ha írnánk év végére egy kutatómunkát igénylő házidolgozatot (brrr...irány a ModorosBlog, szóval egy research paper-t), és persze mindkettőre maradtak a beadandó feladatok is. Egy szó, mint száz, négy bedandót kellett írnom év végére, és még egy négy rövidebb esszéből álló vizsgát a szovjet zsidós órára, biztos, ami biztos. Emellett megfosztottak minket a vizsgaidőszaktól is, tehát gyakorlatilag év közben és a rákövetkező két hétben (kissé eufemisztikusan reading period) kellett mindezt megírnom. Cserébe viszont a Harvard GSAS átállt az amúgy gyakorlatilag minden egyetemen – és más Harvard schoolokban – használatos időbeosztásra, ami egy jó hosszú téli szünetet (khm, J-term) jelent. December 22-én végeztem, és január 25-én kezdek. Szabad szombat, karácsony, szilveszter, ilyen se volt az utolsó hat évben. Egy hónapos téli szünetem meg 18 éve nem volt, hejj!

Mielőtt még teljesen maga alá temetett volna a mindenféle tanulnivaló, azért még kiruccantunk New York-ba, egy kellemes radnótis-találkozóra három napra. A Hofi ott dolgozik, a Hamut és a Shurmit ott tanították be a nemzetközi nagytőke (Morgan Stanley) szolgálatára, és jött még látogatni a Cini, Sissy, Szilas, Dancz és a Köle is. Első nap sikerült nem bejutnunk a kijelölt bárba, mert sokan voltunk, kevés lánnyal, és a Shurm részegen már megint kötekedett (de tagadja:). Pedig még öltönyt is vettem, hogy mindenképp beengedjenek. Viszont a tiszteletünkre (rossz nyelvek szerint 9/11 miatt), kivilágították az ikertornyok helyét, nem nézett ki rosszul. Éjszaka felriadtam, és hirtlen azt hittem, hogy úszik a ház. Pedig nem, csak egy fényárban úszó irdatlan sétahajó ment el az ablak előtt, gyakorlatilag teljesen eltakarva azt. Másnap sétáltunk kicsit dél-Manhattanben, láttunk metróakrobatákat, majd eljutottunk a Hofihoz. Szegény egy penthouse-ban tengeti napjait, aminek van egy nagyjából 60 nm-es erkélye. A kilátás sem rossz. Itt kellemesen elvoltunk mindahányan. Iddogáltunk, jelentős sikerrel, bár volt, akinek megint nem volt elég a vodka...egy ideig. Utolsó nap egy motorcsónak-verseny üdítő hangjaira keltünk, de megérte, ilyet se láttam még.

Az év közbeni mindenféle eseményt hosszú lene most összeszedni, de azért valamennyit megpróbálok feleleveníteni. Kezdetnek elmentünk egy esküvőre, két volt oxfordi osztálytársam házasodott össze, most felettünk laknak, a srác jogot végez a Harvardon. A szertartás a Harvard arborétumában volt, a vacsora pedig a Harvard tanári klubjában. Amilyen egyszerű volt az előbbi, annyira fényűző az utóbbi. A klub fénypontja a szerény előcsarnok, amit muszáj volt több szögből is lekapni. Persze nem hiányozhatott a "Dorci és a bőrkanapé" fotó sem, és még én is beültem egy közös képre. Ezen kívül volt szigorúan füstmentes kártya-szivar-kávé-whisky szoba (nőt hozni kell), retró csempe, csillivilli étkező, pingvinek, ésatöbbi.

Pár hete voltunk a bostoni magyarok tudósklubján, ahol Barabási-Albert László beszélt a hálózatkutatásról, nagyon érdekes volt, a fickó pedig nyilvánvalóan egy zseni. Vettünk új bicikliket, mert az enyémnek mindkét fékje meghalt, majd lassanként az összes sebesség is, a Dorcién szintén elromlottak a fékek, majd ellopták. Kétlem, hogy a tolvaj túlélte az első kereszteződést. A Dorcinak beruháztunk egy új Schwinnre, de a fékje már rossz (viszont garanciális), Én vettem egy használt országútit, ami kicsit elkezdett azóta kattogni, de semmi baja, és fantasztikusan gyors, imádom. Voltunk a bostoni zsidó filmfesztiválon, ahol a Kasztner-perről néztünk meg egy filmet, ami minden amerikaisága ellenére egész érdekes volt. (Zárójeles megegyzés: tegnap elmentünk megnézni az Avatar 3D-t, mert éppen azt adták és a karácsonyt idén étterem-mozi kombinációval koronáztuk meg. A 3D tényleg izgalmas, a film viszont vállalhatatlan, sajnálom azt a három órát, amit elvett az életemből). A legtöbb időt pedig ismételten a könytárban töltöttem, ráadásul két dolgozatomhoz is szinte kizárólag mikrofilmeket használtam, amiket egy ablaktalan veremben (aka Newspaper Microfilm Reading Room) lehet használni a főkönyvtárban. Mit mondjak, nem egy leányálom.

Az ezernyi kötelezettségen felül még belevágtam egy új projektbe is. Megjelent egy interjú velem a GSAS hírlevelében, ahol a nyári kutatóutamról meséltem, és pár napra rá megkeresett egy művész. Mint kiderült, ő kapta meg a hírlevelet a harvardos fia helyett, és olvasta az interjút. Ő éppen az antiszemitizmusról és a pogromokról akart egy kiállítást csinálni, de aztán kitaláltuk, hogy megjelentetnénk egy könyvet, amiben képekkel és eredtei forrásokkal illusztrálnánk az orosz polgárháború alatti pogromok történetét. Az ötlet alapja az volt, hogy én találtam egy 1926-os könyvet, ami gyakorlatilag ugyanezt valósítja meg (fotók itt). Mivel azonban az utóbbi 70 évben egyetlen tisztességes könyv jelent meg ezekről pogromokról (oroszul), úgy gondoltuk, hogy egy ilyen tudományos igényességű de közérthető műnek keletje lenne. Egyelőre nem sokáig jutottunk, pályáztunk mindenfelé, hogy fedezzük az anyaggyűjtés költségeit, de nyárig nem várható eredmény.

A J-termben megpróbálom végre feldolgozni a nyári anyagaimat, elmegyünk New York-ba szilveszterezni, aztán tovább Philadelphiába és Washingtonba. És pont a félévkezdés előtt én még elutazok egy konferenciára előadni Torontóba. A nagy semmittevés közepette azért szakítok időt a blogolásra is, és képekkel is elárasztalak majd titeket az utazásomról. BUÉK!