Sábeszi piacolás

A mai napot önhatalmúlag fél-pihenőnapnak kiáltottam ki (nem minden előzmény nélkül, de attól függetlenül), úgyhogy még blogolni is jut idő. Szerdán voltunk az MIT "Hamentashen vs. latkes" című vitaestjén, zseniális volt. A hamentash , avagy hámánfüle, hagyományos purimi édesség (kb. barátfüle, csak sütemény formátumban), a latkes valamiféle krumplipalacsinta, ezt hanukakor eszik. A vita maga abból áll, hogy 3-3 professzor érvel az egyik vagy a másik kaja mellett, majd mindenki megkóstolja a szóbanforgó étkeket. A hat előadásból legalább három vicces volt, de a többiek is igyekeztek. Még nincsen fent a neten a videó, de az előző évek felvételeit megnézhetitek itt. Én kemény egy fotót csináltam. Ahogy a fotón is látszik, az MIT elég lerobbant belülről. Valószínűleg minden pénzüket a technikai eszközökbe fektetik, de mindenesetre biztosan nem az épületbe. Semmivel nincs jobb állapotban, mint pl. az ELTE. Ami a vicces az MIT-kampuszban, hogy az ember végigsétálhat a kapmuszon úgy, hogy ki sem teszi a lábát az épületekből, merthogy majd' minden épületet folyosók kötnek össze a szomszédosakkal. De, mint mondtam, ez annyira nem szívderítő élmény, inkább csak meglepő.
Hamár az épületeknél tartunk, beszámolok az új kedvenc épülete(i)mről, a CGIS-komplexumról (Center for Government and International Studies). A CGIS két épületből áll, amiket három éve építettek. Itt vannak a következők: Harvard-MIT Data Center, the Harvard University Asia Center, the Fairbank Center for East Asian Research, the Edwin O. Reischauer Institute of Japanese Studies, the Korea Institute, the David Rockefeller Center for Latin American Studies, the Davis Center for Russian and Eurasian Studies, the Committee on African Studies, the Institute for Quantitative Social Science, the Center for American Political Studies, the Weatherhead Center for International Affairs, several faculty from the Department of History, mindez röpke 25.000 négyzetméteren. Vannak hatalmas pamlagokkal ellátott tanulószobák, fa csigalépcső, trendi modern ülőalkalmatosságok, egy pofás büfé, amit naponta felnyalnak a takarítógépekkel, mert hiába van válság, a csillogás az kell. Ja, és amúgy kívülről is jól néz ki. Ezt jobban megnézhetitek magatok is, ha ide kattintotok és körbenéztek. Ha épp az a ritka eset áll elő, hogy olyan könyv kell, amit ki is vihetek a könyvtárból, itt szoktam leülni, tökéletes, én mondom.

Ma reggel elmentünk a Haymarketre. Majdnem vettünk osztrigát, de a tenger gyümölcseivel kapcsolatos tapasztalatokból okulva mégsem. Ja, és a Dorcinak amúgy sem tetszett. Ami nagyon durva a Haymarketen, azok az arab hentesek. Először egy kirakatban láttunk egy kecskefejet, aztán amikor bementünk egy boltba, láttuk, hogy ott pihennek a csirkehusi mellett, az egyiknek még a szájába is tették a kivágott nyelvét. Cuki, ugye? Nem tudom, hogy mit ehetnek (szó szerint) a kecskefejen, merem remélni, hogy nem a szemét. De ha valaki nem éri be fejjel, az rendelhet frissen ölt (sic!) kecskét is, egészet vagy felet.

Hazafele sétáltunk kicsit, éppen szikrázó napsütés volt és 17 fok, de jövő héten a hó sem kizárt, elképesztő az időjárás. A Haymarket környékén van az USA legrégebbi étterme, a Union Oyster House, ami a 18. sz. elején épült épületben van, bár étteremként csak 183 éve funkcionál. Valóban csak osztrigát lehet kapni, nincs mese, ez egy osztrigabár. 1796-ban egyébként ebben az épületben lakott a száműzött Lajos Fülöp, aki még jó három évtizedre volt a tróntól. Amerika első pincérnője is itt kezdte a pályafutását az 1920-as években. Itt vannak még képek róla, meg még egy kis történelem. Vannak itt még jó kis kocsmák, templomok, és mindez persze a felhőkarcolók tövében. Ennyi volt a mese mára, mindenjót!