Szocsta tásmunk

Bár semmi különösen izgalmas nem történt velem, azért mégiscsak írok egy kicsit, hogy nehogy megint vádaskodjatok, hogy elanyagolom a blogot, sztán szép lassan elszokjatok az olvasásától.
Lassan a második igazi tanítási hetet is letudtam, elég kemény, ahogy mondtam, minden hétre jut 4-5 könyv, és nem a könnyen emészthető fajtából. Eddig sikerült behatóbban megismerkednem az Októberi Forradalommal és az azt követő Kulturális Forradalommal, valamint a szovjet történetírás főbb vonulataival és korszakaival, szerzőivel stb. Emellett igazi kikapcsolódásnak számít, hogy mindenféle irodalmi szöveget is olvasok az 1910-es 20-as évekből, íme pár viccesebb cím, mindegyik elolvashatjátok itt:

Vlagyimir Kirillov: A vas-Messiás

Innokenty Zsukov: A Vörös Csillag Úttörőőrs utazása Csodaországba

Leninista tündérmesék

Valentyin Krucsinyin és Pavel German: A téglagyár

Ezeket az előadásra kell olvasni, a szemináriumra pedig a fajsúlyosabb történelmi munkákat, amik meglehetősen tömények és jókora adagokban kapjuk, de eddig élvezem, bár folyamatos lemaradásban vagyok. Hiába, elveim ellen való, hogy szelektáltan olvassam, amit a prof már amúgy is nyilván szelektált. A nyelvórákba nem fogok belehalni, a héber nagyon laza, talán túlságosan is, a német több mint egy év jiddistanulás után nem tud túlzottan meglepni, a jiddis pedig tömör gyönyör.
A könyvtáros meló elég lélekölő, bár remélhetőleg elég sokféle feladatom lesz ahhoz, hogy nem őrüljek bele. Legutóbb a Harvardnak adományozott dollárezreket kellett elköltenem, oly módon, hogy adott könvekhez kellett kiválasztanom a megfelelő adományozót / alapítványt. Pl. vesznek egy gyerekeknek szóló izraeli könyvet az újrahasznosítás fontosságáról, és nekem ki kell keresnem, hogy melyik adományozó szánt pénzt környezetvédelmi / ifjúsági / ismeretterjesztő könyvekre, majd hozzárendelnem a megfelelő adományozót a könyvhöz. Aztán néha fizetek is már megrendelt könyvekért, jópárezer dollár elmegy naponta. A könyvtárban minden megvan, és folyamatosan kapnak újabb anyagokat, a legjelentéktelenebb apróságokat is begyűjtik. Kellett már segítenem katalogizálni művházak flyerjeit is, de nem keveset. Egyszóval lenyűgöző. Ami esetleg nem lenne meg, azt lehet javasolni megvételre, az egyik ismerősöm nemrégiben egy 10.000 dolláros könyvet vetetett meg velük, szóval nem garasoskodnak, olyan nincs, hogy ne legyen meg valami, ami kell.

Egyéb morzsák:

Rájöttem, hogy miért értett Brockton Brighton helyett a taxis első nap; az amerikaiaknak (illetve az angol anyanyelvűeknek általában) semmiféle nyelvérzékük nincs. A minap tanúja voltam, hogy pár kínai túrista a Jogi Kart (Law School) kereste a Harvard közepén:

- Helló, kud jú tell mí ver dzö ló szkúl iz?
- Wa?
- Dzö ló szkúl!
- Széj wa?
- Lau szkúl!
- ???
- Lou szkúl?
- Aaaaaa, di loau szkúl!

Vagy valami ilyesmi. Egyszóval kicsit nehézfejű némelyik. Azt a döbbenetet is élvezettel figyeltem, ami a németórán az esetek megtárgyalását kísérte, hiszen aki a csökevényes angol nyelvet szívta magába az anyatejjel, azt bizony meglepetésként éri, hogy segíteni vagy ajándékozni dativusban szoktunk.
Van háziállatunk. Na nem vettük, vagy ilyesmi, csak úgy beköltözött a konyhaszekrénybe és eszi a kínai zacskóslevesből a tésztát. Egy patkány. Teli van velük a környék, esténként kint garázdálkodnak, zabálják a szemetet. A miénk (merthát mégiscsak itt lakik) nem egy félős fajta, simán nekiáll rácsálni, úgy, hogy ott vagyunk a konyhában. Nem tudom mi lesz vele, valójában nincs szívem megölni, de hosszútávon nyilván nem maradhat.
Na mára ennyi, hétvégén jelentkezem mindenfélével, ami még eszembe jut addig.